Tag Archive for 'Gowalla'

Ki lesz a májer?

Tavasszal még arról szólt a diskurzus, hogy a helymeghatározáson alapuló közösségi mobilszolgáltatások közül, melyik lesz az, amelyik győztesként kerül ki a versenyből: a Foursquare vagy a Gowalla. Mára egy kicsit bonyolódott a helyzet, a Facebook ugyancsak esélyes arra, hogy győztesként kerüljön ki, miután augusztus második felében debütált a Facebook Places. (Ezzel a lépéssel újabb pofont adtak a Google-nek, amelyik pedig már rég felismerte a helymeghatározás fontosságát, és olyan szolgáltatásokkal rukkolt elő már korábban is, mint a jól ismert Google Maps, illetve a szintén hasonló terepen mozgó Google Latitude.) A bejegyzés folytatódik ››