„Istenem, kérlek, csak még egy lufit adj!” – ez a matrica volt olvasható sok dotcom pénzügyi befektető autóján 2000-ben, a NASDAQ lejtmenete után. Tizenegy évvel később az ima meghallgattatott: a közösségi média forradalma ma szintén nem más, mint egy bonyolult és sokrétű lufi-jelenség. Előbb-utóbb ez a lufi ki fog pukkanni, de lesznek olyan márkák, amelyeknek ez se fog megártani, mivel már korábban is tudták, hogy a fogyasztóval folytatott párbeszéd, illetve az élmények biztosítása az, amivel a sikerhez vezető út ki van kövezve.
Aki elmúlt már 30 éves, az valószínűleg könnyen fel tudja idézni a pezsgő 90-es évek „dotcom-eseményeit”, főleg ha már akkor is használta az internetet. Lenyűgöző karriereknek lehettünk tanúi: egy apró, internet-alapú ötlettel mesés sikereket lehetett elérni, ifjú internetes vállalkozók ezrei váltak egyik napról a másikra dollármilliomossá, és mai szemmel visszatekintve megdöbbentően széles körben általánossá vált a nézet, hogy „új gazdaság” született, ami dacolni képes az emberi történelemben korábban megismert és megtapasztalt piaci és pénzügyi törvényekkel.
A média, az elemzők és természetesen a befektetők is imádták a helyzetet, utóbbiak gyakorlatilag mindenkinek csodás vagyonokat biztosítottak, akik valamilyen, az internetre épülő gondolattal keresték meg őket. A dotcomok mértéktelenségének és féktelen költekezésének kirívó példája lett a 2000-es Super Bowl döntő, ahol egy 30 másodperces reklámért 2,1 millió dollárt kértek. Tizenhét, profitot egyébként egyáltalán nem termelő internetes vállalkozás fizette ki ezt az összeget. Ugyanígy a korszak anyagi kicsapongásának egyik szimbóluma lett az 1500 dollárba kerülő Aeron irodai szék is. A hullámvasút végére is emlékezhetünk: 2000 márciusában tetőzött a NASDAQ, szökni kezdett a levegő a dotcom-lufiból. Innen az út meredeken lefelé vezetett, csak 2000. és 2001. között 5 trillió (5,000,000,000,000) dollárral csökkent a technológiai cégek piaci értéke, látványosan csődbe ment többek között a WorldCom, a Webvan, az XO Communications, a Global Crossing, a pets.com, a boo.com és a freeinternet.com. Bezárt a kockázatitőke-aranybánya és hosszú évekre a viccek tárgyává vált a „dotcom-cég” kifejezés, illetve minden, ami a jelenséghez tartozott.
A NASDAQ a dotcom-lufi idején
Lufi 2.0?
2000-ben, a NASDAQ megállíthatatlan lejtmenete után a dotcom pénzügyi befektetői között népszerű volt egy autós lökhárító matrica: „Istenem, kérlek, csak még egy lufit adj!” (Please God, just one more bubble!”). Tizenegy évvel később az ima meghallgattatott: a közösségi média forradalma ma szintén nem más, mint egy bonyolult és sokrétű lufi-jelenség.
Ahogyan a 90-es évek dotcom-korszakánál, most is nyilvánvaló a fundamentum: valóban százmilliók vesznek részt a közösségi médiában, ami lényegesen átalakítja az emberi kapcsolatok rendszerét. És valóban zajlik ezzel szoros összefüggésben egyfajta fogyasztói hatalomátvétel, ami tényleg megváltoztatja a marketing és kommunikációs ipar eddig stabilnak gondolt eszköztárát. A lufi nem a félreértésben, hanem ismét az aránytévesztésben, a túlzásban, a totális átalakításba és átalakulásba vetett mágikus hitben, az indokolatlanul felfűtött reményekben rejlik.
A lufi 2.0-át, a közösségi média omnipotenciájára alapozott új technológiai buborékot három szereplő fújja: a befektetők, illetve a pénzügyi elemzők, természetesen a média és végül, de nem utolsósorban a marketingszakma.
Pénzügyi buborék 2.0
Ma a Facebook piaci értékelése 76 milliárd dollár (több, mint a Boeing, a McDonald’s vagy a Walt Disney piaci értéke), a profitot még csak papíron látó Twitter értékelése pedig 7,7 milliárd dollár. A LinkedInnek, egy szakmai közösségekre szakosodott oldalnak májusban volt a nyilvános tőzsdei megjelenése, azonnal 9 milliárd lett a publikus piaci értéke. A LinkedIn mostani értéke tehát több mint 600-szorosa a nyereségének. 2010-ben a cég csak 15 millió dollár nyereséget tudott felmutatni. A Microsoft szintén májusban 8,5 milliárd dollárt fizetett a Skype megszerzéséért, miközben az internetes telefonhívásokra szakosodó cégnek teljes éves bevétele (nem profitja) 2010-ben ennek csupán a tizede volt.
Ilyen piaci magatartást, ahol az értékelés ennyire kirívóan meghaladja a pénztermelő képességét, legutóbb tényleg csak a 90-es évek végén tapaszalt a tőzsde. A csúcs még előttünk van, az igazi webkettes sztárok tőzsdei bevezetését 2012-re várhatjuk. A legnagyobb a Facebook lesz, de óriási falat a Groupon, valamint a közösségimédia-alapú játékokat fejlesztő, Farmville-tulajdonos Zynga is.
Média buborék 2.0
A médiában egy „hype-ciklus” iskolapéldáját tapasztalhatjuk meg éppen, amelynek részletes működését már 1995-ben leírta a Gartner tanácsadócég.
A média hype-generáló képessége triviális és banális, de még a legedzettebb médiafogyasztókat is meglephette az az intenzitás, amellyel most folyik a „social” egekbe magasztalása. Mint oly gyakran a történelemben, most is a Time Magazine egyik címlapja jelezte a hype-idény bekövetkeztét, ahol már 2006-ban „Az év emberévé” választották a közösségimédia-felhasználót (egyébként köszönjük). Mostanra offline és online újságok, magazinok, blogok tízezrei szakosodnak a közösségi kampányok bemutatására, nem is túl finoman sugallva az egész bolygónak: „Ébresztő, ez az új világ! Aki kimarad, lemarad! Aki nincs a Facebookon, az nem létezik!” A felhajtás méretét mutatja, hogy Mark Zuckerberg történetéről már tavaly Golden Globe-díjas film készült (The Social Network, rendezte David Fincher), pedig még mindig csupán 27 éves a Facebook alapítója. A Time Magazine is tartotta a licitet: 2010-ben „Az év embere” Zuckerberg lett.
Mark Zuckerberg a Time címlapján
Ma még a szakmai és a mainstream média is imádja, valamint az egekbe magasztalja a közösségi médiát, nem győzik elégszer leírni, hogy „social”. De nagyon közeleg az a pillanat, amikor ugyanez a média ugyanekkora örömmel fogja sárba tiporni korábbi kedvencét, pontosan úgy, ahogyan ezt 2001-2002-ben is megélhettük a dotcom-cégek körül kialakult helyzet miatt.
Mi is a Gartner-féle „hype-ciklus”?
A Gartner-féle "hype-ciklus"
A történet röviden: megszületik egy új technológia/platform/szuper új dolog, amit az éber és stréber, minden ilyen innovációra nyitott „geek” réteg örömmel kipróbál, szeret, használ és lelkesen megoszt egymással. Idővel belépnek a fontos véleményvezérek, felgyorsul a terjedés, majd az első beavatottak körén kívülre is eljut a Szuper Új Dolog híre. Először a szakmai média, majd a mainstream média is felfedezi a Szuper Új Dolgot (SZÚD) és beindul a profi hype-gépezet. A fordulópont gyakran egy ikonikus, emlékezetes címlap (ld. 2006, Time Magazine „Person of the Year”). Ezt követően felhasználók milliói kezdik használni a SZÚD-ot (ld. szomszéd néni bejelöl az iWiW-en, a Tesco „követni kezd” a Twitteren) és a hype hirtelen a csúcsra ér, ami újabb címlapokat, konferenciák ezreit, szakértői kerekasztalokat, csillogó történeteket jelent. A SZÚD számtalan szakmában „paradigmát vált”, a tőzsdei elemzők mesés értékeléseket adnak, soha nem látott megtérüléseket ígérnek a befektetőknek (“a felfújt várakozások csúcsa”). Felbukkannak az önjelölt szakértők, akik 4500 forintért kínálják milliók elérését, holott a közösségimédia-jelenlét sincs ingyen. Mivel hullámvasútról van szó, a csúcs után csak lefelé vezethet az út: egyre többen bizonytalanodnak el, mert felismerik az inherens üzleti problémákat (amit főleg a túlértékelés okozott). A kérdőjelek sokasodnak, megjelennek a szkeptikus vélemények (előbb a szakmai blogokban, réteglapokban, aztán már a mainstream sajtóban is), majd megtörténnek az első látványos kudarcok, kilépések is. A média először boldogan rugdossa korábbi kedvencét, de miután tömegessé vált a kilépés, egy ponton inkább elhagyja a témát. Az immár előző Szuper Új Dolgot már nem használják tömegek (azaz azok, akik eleve nem voltak oda valók), így az élet megy szépen tovább, és akik tartósan maradnak, egyre jobb eredményeket érnek el.
Az elmúlt tíz évben több SZÚD-dal jártunk így (WiW, majd iWiW, internetes rádiók, Second Life, MySpace, blogok), de a Facebook mindennél Újabb és Szuperebb most. A napokban éljük a “felfújt várakozások csúcsát”.
Marketing lufi 2.0
A marketingszakma folyamatosan keresi a csodafegyverét, és minden új generáció szeretné végre cáfolni John Wanamaker híres, a 20. század elejéről származó tételét, miszerint a „reklámok felére költött pénz kidobás, csak nem tudjuk, hogy melyik fele”. Most is ez történik. A marketingszakma nagyon szeretné azt hinni, hogy végre eljött egy teljesen új kommunikációs paradigma, ahol a reklámok másik fele is működik, és az alkímiához hasonlóan minden kommunikációs anyag arannyá válik. Az elmúlt pár évben más sem lehet hallani a marketingszakemberektől, mint hogy „megváltozott az egész marketingszakma, a közösségi média megjelenésével eltolódtak a hangsúlyok, már nem is érdemes ATL-re költeni, nem érdemes a tévében hirdetni, minden erőnkkel a Facebookra kell koncentrálni, hiszen egyrészt ebben van a jövő, és hamarosan kivált minden marketingaktivitást, másrészt pedig mindenki ezt csinálja, miért pont mi maradjunk ki belőle”. Az alapgondolat helyes, a megközelítés és implementáció viszont nagyon téves — és ezen a ponton fújódik talán a legtöbb levegő a közösségi média lufijába.
A közösségi média valóban teljesen más megközelítést vár el a márkáktól, mint azt az elmúlt évtizedekben megszokhattuk. Ezeken a felületeken nem működik az a fajta egyirányú, műsorszórás-jellegű üzenetátadás, amely a televízióban, a rádióban vagy az írott sajtóban tapasztalható. A közösségi médiában nem arról van szó, hogy elkészítjük a legmenőbb reklámfilmet, amibe beletesszük az összes márkaértéket és marketing-üzenetet, kifizetünk több milliót az elkészítésre és a reklámidőre, majd hátradőlünk, arra várva, hogy üzenetünk szépen lecsapódjon a fogyasztókban. Ebben a közegben a kapcsolat legalább annyira számít, mint a tartalom. Ez a fajta kommunikáció — és ezt jól látják a fent említett marketingszakemberek — teljesen más szemléletet és üzeneteket, aktivitás-típusokat kíván. Azonban azt állítani, hogy csak erre kell koncentrálni, vagy csupán ettől várni a megváltást, a valódi sales-konverziókat, egyszerűen badarság.
A hype-ciklusok velejárója – és a marketingszakmának hamarosan kínos magyaráznivaló epizód lesz –, hogy ma minden márka azt gondolja, mindenkinek helye van a közösségi médiában. Nem, nincs mindenkinek helye a közösségi médiában. Úgy tűnik, hogy épp azok az igazán sikeres márkák ezeken a felületeken is, amelyek mindig is „közösségi márkák” voltak, melyek korábban, bármilyen divatos digitális platformtól, Szuper Új Dologtól függetlenül is meg akarták hallgatni a fogyasztókat, amelyek megosztható élményt és információt igyekeztek adni nekik. A rossz terméknek viszont lehet bármilyen reklámja, nem adja el magát, mert a tömeg kritikus, és el is mondja a véleményét.
A marketingszakma ma ott követi el a legnagyobb hibát, hogy hajlamos külön kezelni a közösségi médiát a többi kommunikációs és szervezeti aktivitásától. Azt várja, hogy a közösségi média önmagában megoldja az összes problémáját. Csodát vár tőle. Tény, hogy a közösségi média nagyon fontos és új terület, egy olyan lehetőség, amelyet egy márkának ki kell használnia, ugyanakkor jól látszik az is, hogy csak az integrált kampányok, az integrált kommunikáció működik: kell a tévé, kell a billboard, kell az offline promóció és kell a közösségi média is. Együtt, összhangban.
A hurráoptimista hangulat — habár fontos fundamentumok, például létező fogyasztók százmilliói is állnak mögötte — nagyon veszélyes, mert könnyen egy saját farkába harapó kígyót szülhet, hiszen pont az a közeg fújja a leginkább a lufit, amelyik a legnagyobbat csalódhat a kipukkanása után.
A lufi után
A közösségimédia-lufi ki fog pukkadni. Fájdalmas lesz, és sok áldozatot hagy majd maga után. Az első áldozatok között lesz minden bizonnyal a „social” szó, amit komoly ember onnantól kezdve nem tud majd használni. Az áldozatok között lesznek azok a befektetők, akik mohóságukban elhitték, hogy egy cég nagyobb hozamot hozhat, mint amennyit végső soron meg tud termelni. Az „áldozatok” között lesznek a valójában semmihez nem értő, kizárólag szósölmédiát mantrázó „szakértők”, a szerencselovagok és sarlatánok tömegei. (Ők azonban hamar megtalálják a Még Újabb Szuper Dolgot, és annak kritikátlan pápáivá válnak.) Valamint az áldozatok között leszek azok a márkák is, amelyek erős stratégia, hosszú távú tervek, kulturális és társadalmi érzékenység, valódi fogyasztói párbeszéd helyett csak divatos eszközökben látták az azonnali siker lehetőségét.
Mi lesz a többiekkel? A választ ismét a dotcom-éra tanulságai között találhatjuk meg. A dotcom egyrészt gazdasági buborék volt, intézményi és privát befektetők százezrei reméltek hatalmas anyagi nyereséget minden józan számítást meghaladó módon. A dotcom másrészről társadalmi buborék is volt, indokolatlanul túlzó remények fűződtek a technológia állítólag várható forradalmi hatásához. A legfontosabb viszont, hogy mint minden korábbi gazdasági buboréknak, a dotcomnak is voltak alapvető, tehát nem illuzórikus fundamentumai. Az 1830-as évek vasútépítési láza és befektetői buborékja mögött tényleg ott volt az áruszállítás és utazás forradalmasítása. A dotcom-buborék alapvető fundamentuma az internet forradalma volt, ami valóban alapjaiban változtatta meg a kommunikációt, a kereskedelmet, a munkahelyek világát és a mindennapi kultúrát. A dotcom-buboréknak köszönhetjük a számítástechnika egyes területeinek robbanásszerű fejlődését. Nem véletlen, hogy a NASDAQ lejtmenete és a lufi kipukkanása korántsem törte meg az internet terjedésének lendületét: 2000-ben még csak 360 millióan interneteztek, ma pedig két és fél milliárdnyian. Az internet mint innováció nem volt lufi. Az internet mint valódi gazdasági lehetőség sem volt lufi. Azok az internetes vállalkozások ugyanis, amelyek rendelkeztek hosszú távú tervvel, konkrét üzleti és marketing stratégiával nem mentek tönkre. Amazon, eBay, Google: ezek a 90-es években indult internetes (dotcom!) vállalkozások nemcsak hogy túlélték 2000-et, hanem a 2010-es évek legmeghatározóbb gazdasági óriásaivá váltak milliárdos profitokkal. Azok a hagyományos márkák, amelyek megértették a lufi mögötti lényegi változásokat, szintén megerősödve zárhatták a lufi kipukkadása utáni évtizedet. Azok a digitális és újmédia-ügynökségek, amelyek képesek voltak integráltan, marketing-fundamentumok alapján gondolkodni és alkotni, megmaradtak és virágoznak. Ugyanez a tisztító folyamat következik be hamarosan a közösségi médiával is. Üdvözöljük!
Bitter Brunó – Ardai Péter
A cikk letölthető PDF-formátumban INNEN.
–
Korábbi írásaink:
A New Model for Social Branding
Közösségimédia-trendek Magyarországon 2011-ben
Hmm érdekes írás, viszont igen sok tekintettben nem tudok egyetérteni veletek, vannak dolgok amikben igazatok van. Ilyen például az, hogy ezen a területen is megjelent a sok kókler, de ez mindíg is velejárója volt az “új” technológiáknak. Az a baj ugye ezzel, hogy vannak emberek akik kicsit értenek dolgokhoz és vannak akik egyáltalán nem értenek hozzá. Amikor ez a két csoport találkozik, én erre szoktam mondani, hogy vakok közt a félszemű a király. Ebben a helyzetben picit neheze a minőséget eladni, de egyáltalán nem lehetetlen, majd amikor nem jönnek azok a számok amit a kókler mondott, akkor mindenki ráfog jönni arra, hogy ki is a valós hozzáértő.
Az viszont, hogy kategorikusan kijelentitek, hogy itt a lufi 2.0 badarság. Fundamentálisan nézve teljesen az. Ugye amikor a dotcom lufi volt, akkor 360 millió internetező jutott azokra a szolgáltatásokra, és valljuk meg, hogy akkor semmilyen üzleti modell nem volt ezek a szolgáltatások mögött, leginkább egy, hogy hogyan adják el a felületet. Banner, banner hátán, ennyi. Most viszont, ha az oldalak nagy részét megnézzük, akkor igen is komoly üzleti modell van mögöttük. Ez alól igazából a twitter a kivétel, de ő a celeb a versenyzők között, ő a nevéből él. De a facebooknak igen komoly bevételei vannak a reklámokból, ugyanúgy ahogy a Google-nak (és ugye ő ezért élte túl a dotcom lufit, hisz volt rendes működő üzleti modellje, és egy hasznos terméket készített). Lehetne még sorolni a működő üzleti modellel rendelkező szolgáltatásokat, azokat akik profitot termelnek.(az oldalak nagy része jelenleg ilyen) Van viszont egy érdekes szereplő a Groupon, na velük kapcsolatban nekem is vannak kételyeim, de azért ott is van egy jelentős felhasználói tábor akik szeretnek vásárolni.
De az egész helyzetben az a nagy különbség, hogy megjelent plusz 2 milliárd ember, valamint a technológia is sokkal fejlettebb, sokkal mindennapibbá vált az egész internet, okostelefon, mobilnet, tablet, netbook, notebook, stbstb.
Biztos, hogy lesznek cégek akik bedőlnek, mert nincs konkrét üzleti modell mögöttük, mint pl a myspace mostanság, vagy hamarosan iwiw itthon, de az, hogy egy globalis dotcom lufi lenne, háát nem hiszem.
Az meg, hogy mindenki a lufiról ír, picit az amit ti is mondotok, hogy először az underground média kezdi el tolni az ipart, aztán már a mainstream is, ezzel is pont ez van. Picit zavar, hogy kezd a csapból is ez folyni, és megy a nép paráztatása.
A marketinghez nem értek, az biztosan látszik, hogy itt nagyon függ a terméktől, hogy mit kell használni. A közösségi média úgy érzem a célzásban segít, de az tuti, hogy nem ez a spanyol viasz. Bírom az írásaitokat, de úgy érzem picit itt mellélőttetek, főleg úgy, hogy korábban elég sok jót írtatok a közösségi médiáról. Azért hajrá hajrá :)
A Facebook-ba vetett hiteteket jellemzi az is, hogy nem használjátok a comment plugint? :D Viccet félre. Nagyon jó kis cikk és olyannyira meggyőző, hogy ha lehetne máris shortolnám a Facebook részvényeit… :) Én is úgy gondolom, hogy egyfajta “megtisztulást” fog hozni a lufi kipukkanása (mert a lufi létezése nem kérdés…) és azt, hogy végül mindenki (nem szakmabeliekre gondolok)számára kiderül, hogy mi is ez a közösségi média. A dilettánsok is fújják a lufit. Az “szakértőkről” azt gondolom, hogy a piac előbb-utóbb felismeri őket és elfordul azoktól. Számomra megdöbbentő, amit a múltkor hallottam. Lakhelyemen azzal az ajánlattal keresik meg a vállalkozásokat, hogy 5.000 forintért hoznak létre Facebook oldalt és 3.000 HUF/ hó díjazásért kezelik is azt…
A facebookot egy ideig nem lesz értelme shortolni ez tuti :)
Sajnos az a hülye aki ezekre előfizet, mert ahogy korábban is írtam kóklerek mindíg is lesznek, de ettől a facebook értéke igen is valós világ szinten, kb ugyanaz a modelljük mint a googlenak, csak ők még jobban ismerik az emberek szokásait, a graph apival meg végképp. Amúgy most a facebookon van a sor, hogy az emberek kicsit utálják :) volt már ez így az ms-el, a googleal, az applel és most jön az fb, de az érékéből ez semmit sem von le. Biztos, hogy az IPO után egyből lesz egy hype, ami majd vissza esik a bevezetés közeli árra, de ez teljesen normális jelenség lesz.
Kedves Szerzők,
Az írás érdekes, olvasmányos, de most mégis inkább a “Gartner-féle „hype-ciklus””-sal foglalkoznék pár szóban.
Amiben az égvilágon semmi új, vagy különleges nincs. A matematika pontosan leírja az úgynevezett egységugrásra adott válaszreakciót bizonyos tehetetlenséggel rendelkező rendszerek esetén. Így működik a kilendített inga, a megpendített húr, a félgömb alakú tányérban meglökött golyó, de hasonló oszcillogrammokat (jeleket) lehet látni digitális rendszerekben… és így működnek a politikai rendszerek is, pl, egy rendszerváltást követő választáskor (vagy néhány egymást követő választáskor), ahogy a befektetői boom is.
Vagyis az egységnyi változásra először a reakció túllendülés (“túllövés”), majd visszalendülés (“alálövés”), végül néhány ingamozgást (hullámot) követően a rendszer lecsillapodik és beáll az új értékre (az egységugrásra). A hullám frekvenciája, a lengések amplitúdója és a csillapodás függ a rendszer jellemzőitől (rugalmasságától, tehetetlenségétől, csillapításától), amelynek a reakciót vizsgáljuk az egységugrás hatására. Ez tiszta matematika, bár tény, hogy egy inga vagy egy elektronikus kapcsolóáramkör matematikája egyszerűbb, mint a társadalomé vagy a befektetők közösségéé. De a működés lényege ugyanaz.
Na már most, az a befektető, akinek a Gartner-féle „hype-ciklus” ad támpontot az ilyen rendszerek működéséről, és “A felfújt várakozások csúcsa”, “A kiábrándulások völgye” és “A termelékenység fennsíkja” varázsfogalmakkal kell elmagyarázni az egységugrás (“Technológiai robbanás”) függvényre adott válaszreakciót (ahelyett, hogy megtanulta volna az egyetemen a Dirac függvényt), az meg is érdemli hogy éppen az ő orra előtt pukkanjon ki a lufi és épp az ő pénze porladjon el a levegő szökésével :-)
Lásd még: http://en.wikipedia.org/wiki/Dirac_delta_function
Csak érdekességképpen, “A NASDAQ a dotcom-lufi idején” ábrán egy közelítő Dirac függvényt látunk… :-)
Ezzel a témával kapcsolatban,
http://tozsdesuger.blog.hu/2011/07/18/ez_meg_nem_a_buborek főleg a grafikon érdekes.
A “Pénzügyi buborék 2.0″ alcímben a túlértékelésekről írtok… hogy például a Skype-ért mekkora badarság annyi pénzt adni, stb. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a hírszerző ügynökségeknek sokkal többet érnek az olyan dotcom vagy social cégek, mint a konkrét profit, melyet fel tudnak mutatni. Nem véletlen volt hajlandó a Microsoft ilyen nagy összeget fizetni ezért a voip cégért. Nem konspiráció, hanem valóság az NSA-Microsoft együttműködés: http://en.wikipedia.org/wiki/NSAKEY Ezen kívül ugyancsak nem összeesküvés elmélet, sokkal inkább gyakorlat az Echelon rendszer: http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//NONSGML+REPORT+A5-2001-0264+0+DOC+PDF+V0//EN&language=EN
Gyakorlatilag nehezen megsaccolható, hogy mennyit érnek azok az adatok, melyek segítségével tömegekről lehet pszichológiai profilt készíteni. Ez megérne egy külön cikket…
Sziasztok!
Két megjegyzésem van.
Az egyik, hogy a Gartner-féle hype-ciklusról egyből a Rogers-féle diffúziós görbére asszociáltam, ami ugye az innovációk természetrajzát modellezi felhasználói szempontból. Lehet, hogy ez badarság, de azért ha van erőtök, írjatok, mert kíváncsi vagyok mit gondoltok erről. Van értelmes összefüggés?
A másik gondolatom ennél filozófiaibb… Mint piackutatással foglalkozó ember a falra tudok mászni attól a biznisz-bullshittől, amit itt nagyon jól leírtatok. Ez a bugyuta és kritikátlan önhittség, amire az iWiW-sztorija azt hiszem az egyik legjobb példa. 5-6 éve még hatalmas hype volt, ma már mindenki csak szánalmasan legyint. iWiWezni ugyanis ciki lett és előbb utóbb facezni is az lesz, ami nem baj, csak az ember legyen szkeptikusabb a technicizálódással.
Remek írás, köszönet!
Én most egy más szemszög-rendszert ajánlok figyelmetekbe. A lufi lufi-e, talán nem vitás. Hogy kinek válik a hasznára, vagy ki helyezkedik el a szívó ágon, én most ezt vizsgálnám.
A fejlesztő / tulajdonos. Hát őt nagyon nem kell, hogy zavarja a lufi. A lufi áldása számára elsődlegesen a fejlesztési források (értsd: lóvé) rendelkezésre állása. Mit kívánhat még egy, az álmait valóra váltani kívánó fanatikus? Talán a személyes meggazdagodást. És itt jön be a befektetők megfelelő időben történő beengedésének kérdése, illetve a tőzsdére vitel időzítése. A LinkedIn ebből a szempontból zseniálisan előzte be a Facebookot, aki a hosszasan visszatartott IPO-val kockáztatja, hogy alkalmasint előbb pukkan ki a lufi (szerintem utána fog). Azért a Szeplős Ember így sem járt rosszul…
Egy felvásárlást végrehajtó szakmai befektető. Minő agyatlanság az éves árbevétel 10-szeresén akvizíciót végrehajtani (Skype-MS)?! Ha a való világ 6-8-szoros ebitda multiplikátorához hasonlítom, akkor egyszerűen öngyilkosság. A kérdés, a szakmai befektető mire kívánja felhasználni a felvásárolt cég piacát, brandjét, technológiáját. Például, ha a világ egyik legnagyobb szoftver cégje keresi a továbblépés/élés lehetőségét, mivel számára is nyilvánvaló, hogy az üzleti modellje, amivel eddig tarolt nem fenntartható? Egy 200+ md $ értékű cég számára, aki cash hegyeken ül, milyen árazást ér meg egy, a stratégiai céljai elérését elősegítő cég felvásárlása? Hány dollár fejlesztési költséget spórol meg vele, és hány hónap időveszteséget – ezzel együtt talán a bukás lehetőségét – ússza meg az akvizícióval, a Googlival és az Applelel folytatott élet-halál harcban? Ez a felelős (és kockázatvállaló) menedzser (és a rá hallgató tulajdonosok) felelőssége. Persze vannak grandiózus mellényúlások is, lsd. AOL story, vagy a Newscorp bukta a Myspaceval.
Pénzügyi befektetők. Na, ők azok a profi játékosok, akik a tulajdonosi székükből árgus szemekkel kell, hogy vizsgálják a menedzsment stratégiáját, túlzott kockázatvállalási szándékát, vagy éppen késlekedését. Tipikusan a pénzügyi befektető nem szereti a nagy készpénzen csücsülő vállalatokat. És ők azok a profik, akik pontosan tisztában vannak a Gartner-ciklussal, technikai elemzésekkel.
Spekulánsok (profik és kispályások). A profik a pénzügyi befektetőkhöz hasonlóan minden tudással és eszközzel fel vannak vértezve, hogy időben szálljanak be- és ki. A spekulánsok rugalmasabban működnek, mint a pénzügyi befektetők. Így vélhetően az ő hirtelen, és egyidejű mozgásuk durranthatja ki a lufit. Őket fáziskéséssel követik a pénzügyi befektetők, akik rövid idő alatt jelentős veszteséget kénytelenek elkönyvelni, ám ne felejtsük el, hogy az előtte eltelt befektetési ciklusban már (optimális esetben) megkeresték a zsíroskenyérre valót. A spekulánsok tömeges jelenléte biztosítja a vállalkozások számára a pénzügyi hájpot, a forrásokat. Szerepük tehát segíti az innovációt, ők a gazdaság motorjának olajos kezű motorszerelői.
A spekulánsok körébe sorolom a “kispályásokat”, a háziasszonyokat. Nos, ők azok akik lelkesen követik a lufifúvó spekulatív befektetőket, majd elfelejtik időben elhagyni a zuhanórepülésben landoló gépet, amikor a lufi kidurran. Ők a durr legnagyobb vesztesei. Teljes empátiám ellenére is szükségesnek tartom a szerepüket (inkluzíve a bukásukat is): nélkülük a technológiai és üzleti innováció lelassulna.
A Lufi 2.0 és a Lufi (az első világháborút is csak a második után kezdték el Elsőnek hívni) közötti óriási különbség, hogy a jelenleg hájpolt cégek (többségének) van üzleti modellje. A Lufi 1.0 alkalmával egyiknek sem volt.
Volt szerencsém belülről átélni az első lufit. Akkor csak a bűvszámokat hajkurásztuk, worldwide. Number of registered users, Monthly (!) unique visitors, Pageview. A dollár és cent kifejezések csak a fejlesztési költségek, személyi költségek, szakértők- és marketing költségek során szerepeltek, és igen nagy szégyennek számított elmaradni a költésben. Bevételről, eredményről a lufi-pukit megelőzően szó sem esett. Az internetes fekete csütörtököt követően pedig még évek teltek el a lehetséges üzleti modellek keresésével. Ehhez képest nem is értem valamelyik hozzászólótárs Groupon-fikázását.
A másik nagy történelmi különbség a két lufi között a felhasználók számában és a felhasználói szokások érett(ebb)ségében van. Az ezredfordulón még messze nem volt meg az üzleti sikerhez szükséges kritikus tömeg – mondhatnánk, az Első egy koraszülött lufi volt.
Összefoglalóan. Véleményem szerint a lufi kialakulása hasznos, egy természetes folyamat része és előremozdító jellegű. Hogy ki milyen, a fentiekben leírt szerepkörben éli át – hát az befolyásolni fogja a hangulatát és pénztárcája vastagságát.
Ami pedig a kommunikációs szakemberek vívódását illeti: ha szeretem is a káposztás kockát, néha mást is eszem. Különben megfexi a hasam, és vagy dagadt, vagy csont-bőr leszek (nem értek hozzá), ami nem egészséges. Szóval a social médiát is a helyén kezelni! Az önjelölt szakértőkön meg kár rágódni, ők is játsszák a szerepüket. Vagy továbbreppennek, vagy beleragadnak a sz..ba, amikor a social média az ingamozgás következtében szitokszóvá válik. Aztán úgyis jön a szép új buzzword, és a világ halad tovább.
Alapvetően az írás lényege, üzenete, véleményem szerint is rendben van. A tavalyi Superbrands socialmedia konferencián is mondtam, hogy óvatosan stratégia és célok nélkül. Azt mondták, socialmedia ellenes vagyok. Aztán Az Év honlapja díjátadón is elmondtam, hogy most van itt az ideje jó corporate site-okat csinélni. Azt mondták, socialmedia ellenes vagyok. Jó néhány rádióműsorban elmondtam, ez csak egy eszköz. Egy. És azt is mondtam egy televíziós interjúban, hogy az téveszme, hogy Obama a Facebook-on nyerte meg a választást. Szóval örülök, hogy ma már nem vagyok egyedül:)
Da van itt egy mondat az írásban: “Ezeken a felületeken nem működik az a fajta egyirányú, műsorszórás-jellegű üzenetátadás, amely a televízióban, a rádióban vagy az írott sajtóban tapasztalható.” Véleményem szerint DE! Éretm én, hogy ez más (is lehet). De a legtöbb esetben igenis passzívan “kukkolnak”, csak fogyasztják a nekik bedöntött infókat, játkokat, tartalmakat stb. és no interaktivitás. Miben csinálnak mást a legtöbb esetben, mint egy rádiós vagy tv-s bugyuta betelefonálós műsorban?
A kommunikáció lényege pedig véleményem szerint mit sem változott. Ha van igazi idea, van igazi, értékes, releváns üzenet, csak akkor működik, legyen az bármilyen csatorna. Üdv.
András: a kétirányú kommunikációról, a visszajelzésről, aktív (aktivizált) tagokról, rajongókról beszélünk itt, akiknek olyan jó tartalmat (content) fejlesztünk, ami alkalmas arra, hogy szorosabb köteléket (contact), párbeszédet eredményezzen.
Kissé elfogult a cikk és nem vesz figyelembe minden perspektívát, pl az ms nem a bevétel miatt vette meg a skype-ot, hanem a pár millió user miatt, plusz hogy legyen egy jó minőségű csevegős-videózós platformja (az msn nem az). Másrészt mondjuk pont a facebook pénztermelő képessége sztem nem mérhető. Pl nem lehet tudni hogy mondjuk hányan mennek el egy koncertre azért, mert itt értesültek róla, vagy itt hívták meg őket, és ugye a koncert bevételét elég nehéz a facebookhoz kötni akkor is ha mondjuk a látogatók 10%-a az fb miatt volt ott.