(A vitaindító ITT olvasható.)
Mindig érdekesek a párhuzamok egyes történelmi események között. Magunkat sokszor azzal áltatjuk, hogy az evolúció spirális görbe mentén halad, és hogy soha nem lépünk ugyanabba a folyóba. Még ha ez sokszor igaz is, a valóság az, hogy ijesztően gyakran követjük el ugyanazokat a hibákat.
Az igazi paradigmaváltásoknál rendre kialakul tömeghisztéria még jóval azelőtt, hogy a tömeg megértené, vagy átlátná az új paradigma lényegét. A tömeg kísérletezik, keresi a paradigma határait, próbálja megérteni azt. A baj szerintem nem is annyira ez, hanem ennek hatása. A hisztéria visszahatása a paradigmára. Bármennyire is értékes változásról van szó, a tömeghisztéria másodpercek alatt képes erodálni az értéket az új paradigmában.
Az én értelmezésemben ennek az áldozatául esett a dotcom iparág, és ugyanez történik most a social media paradigmájával is. A pénzügyi lobbi, a tőzsdei spekulánsok és a média ugyan szerves része a folyamatnak, de valójában csupán katalizátorszerepet játszanak, terjesztik és mélyítik azt, de a tömeghisztéria nélkülük is létezik.
Minden kommunikációs piaci szereplő elemi érdeke, hogy a szolgáltatásokból standardizált terméket csináljon, hiszen így tudja hatékonyan és tömegesen értékesíteni azokat. Ez gyakran hosszabb távon oda vezet, hogy az újdonságok egyediségeit, különlegességeit levagdossák, hogy beférjenek abba a dobozba, amiben jól mutatnak és még több ügyfélnek eladhatóak. Olyanoknak is, akik kezében csálén áll a kard, mert eddig tollat forgattak. Vajon kinek a felelőssége ez? Hiszen a végső döntést mindig az ügyfél hozza. De vajon mi, kommunikációs szakemberek pontosan tisztában vagyunk-e az új paradigmák hatéraival, értékeivel és azzal, hogy kiknek a kezében működik igazán e fegyver? Vagy ha tudjuk, merjük-e azt mondani, hogy “ne, te ne használd e kardot, maradj a tollnál, az jobban áll”? Merjük-e meghagyni az új paradigmák egyediségeit, különlegességeit felvállalva, hogy lehet így nem fér majd bele abba a dobozba, amit bárki fia levehet a polcról és használhat kedve szerint.
Mi, kommunikációs szakemberek már nem csupán katalizátorai vagyunk a folyamatnak, hanem az igazi elrontói, a kontárjai. A felelőtlen ígérgetők, rögtönöző művészek, akik sokkal többet foglalkozunk a csomagolással, mint a benn rejlő értékekkel. Ezen szerintem érdemes lenne elgondolkodni. Az idevonatkozó film a Brókerarcok.
Vernyik Imre, vezető – új média divízió, Carnation
A szakmai vitához több hozzászólónk nem lesz. Itt olvashatjátok Barnóth Zoltán, Berkes Péter, Bujtás Attila, Dobó Mátyás (Doransky), Macher Szabolcs, Pécsi Ferenc (Pollner), Szabados Krisztián és Szántó Gábor reflexióját a vitaindító cikkel kapcsolatban.
Köszönjük mindenkinek az együttműködést, nagyon hasznos volt!