Lufi 2.0 – Macher Szabolcs reflexiója

(A vitaindító ITT olvasható.)

A jelenlegi szitu és az 1.0-ás dotcom lufi között szerintem az egy nagy különbség, hogy ott minden csak a komoly projekciókon alapult (mindenki kanyarította a 10 éves prognózis görbéket felfelé, ahogy bírta), a web 2.0 meg azért tényleg globálisan óriási tömegeket szippantott be, a napi rutin része már sok embernek most is. Persze a tömeg még nem profit (de még bevétel sem feltétlenül), sok helyen nincs is megalapozott üzleti model a cégértékelés mögött (vagy ha van, az az írásból kiderül: sokszor ignorálják).

A “bűnösök” hármasából én testközelből a marketingeseket tudom megítélni, esetükben több tényezőt valószínűsítek a hype hátterében:

1. szexi újdonság, végre valami más, mint a rutin,

2. lehet vele villogni a kollégák, főnökök, szakma felé

3. a média és a szakmai hype elhiteti, hogy ez A Nagy Dolog

4. “marketing rövidlátás” – a marketinges közvetlen környezete (barátok, peers, szakma, Budapest, Leroy és Ötkert közönsége…) mind ezt tolja, akkor ez a valóság, azaz MINDENKI fent van a “Fészen”…

Én hiszek a közösségi médiában, szerintem megváltoztatja azt, ahogy a (nyugati) világ él, kommunikál, viselkedik. Azt is hiszem, hogy kell legyen egy nagy felület/rendszer/gyűjtő (ami most a Facebook, s szerintem jó eséllyel marad is), hogy kialakulhassanak sztenderdek, amire a a fejlesztők, hirdetők, rákapcsolódhatnak, másrészről, hogy a felhasználók/tagok könnyen és rugalmasan csatlakozhassanak részcsoportokhoz (ez ugye a Facebook loginnel már épül is), anélkül, hogy elhagynák a rendszert.

Azon viszont igencsak nevetek (vagy sírok), amikor vehemensen a klasszikus médiával hasonlítják össze. Tény, hogy időt vesz/vehet el a médiafogyasztástól, de szerepe azért nagyban más – mind kommunikáció , mind “reklámos” szempontból.

Nem tudom, hogy pénzügyi/befektetői szinten lesz-e és mikor kipukkanás, marketing (kommunikációs) szempontból én inkább kijózanodást, normalizálódást várok – de majd csak egy 1-2 év múlva bekövetkező telítődés után – ki tudja, lehet hogy utóbbit ez a vitaindító írás fogja elindítani :)

Macher Szabolcs – ügyvezető igazgató, Mattai Communication Consulting

A következő napokban Barnóth ZoltánBerkes Péter, Bujtás AttilaDobó Mátyás (Doransky), Pécsi Ferenc (Pollner), Szabados Krisztián, Szántó Gábor és Vernyik Imre reflexióját olvashatjátok majd vitaindító cikkel kapcsolatban.


Szólj hozzá!