2011 végén a Katona József Színház felkért minket egy átfogó vizsgálatra arról, miképp is használják a hazai színházak az online kommunikációs eszközöket. A megkeresés apropója egy korábbi kutatásunk volt: 2010-ben mi készítettük el a hazai ügynökségi piac webkettes aktivitásait vizsgáló elemzést, melynek hatására több szereplő felismerte, hogy ideje ezen a téren is lépést tartani a korral. Örömmel vállaltuk el a feladatot, és készítettünk el egy átfogó elemzést, melyben számos jótanáccsal és példával igyekeztük ellátni a színházakat, hogyan legyenek aktívak a közösségi médiában, illetve milyen hibákat kerüljenek el.
Ezúttal 20 színházat vizsgáltunk meg, melyek között találunk kicsit és nagyot; fővárosit és vidékit; befogadót, kereskedelmit, művészszínházat; függetleneket, önkormányzati és minisztériumi fenntartásút egyaránt, melyeket nehéz lenne összehasonlítani, ezért ezúttal nem törekedtünk rangsorolásra és értékelésre. Az elkészült tanulmányt inkább oktató célzattal hoztuk létre, szerettünk volna egy olyan anyagot készíteni, ami nemcsak elemzést ad, de példák és javaslatok segítségével támogatja a teátrumok online kommunikációját. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a kutatás kizárólagos támogatójának, a DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Irodának a munkatársaival — Kozma Zoltánnal és Losonci Andrással — egy külön jogi kérdéseket (szerzői jog, védjegy jog és adatkezelés) is boncolgató fejezetet illesszünk be, melyben felhívjuk a figyelmet az online kommunikációban rejlő jogi rizikóra.
Közösségimédia-platformok
A tapasztalatok nem meglepő módon azt mutatják, hogy ma a Facebook az a platform, amelyiken az összes vizsgált teátrum jelen van, ez az az eszköz, melynek segítségével az online kommunikációt folytatják a legtöbben, ki jobban, ki kevésbé jól. Érthető is a platformválasztás, hiszen ezen a csatornán kb. négymillió honfitársunkat lehet elérni. Hasonló népszerűsége a szebb napokat látott iWiW-nek volt, melyet mára nemcsak sok felhasználó hagyott el, de a színházak is; ma már egyikőjük sem koncentrál az idén tíz éves hazai közösségi oldalra.
A Facebook jelenlétet tekintve elég nagy a szórás a vizsgált intézmények között: van olyan szereplő, amelyik minimális aktivitást folytat, nem törekszik interakciókra és ezért a közönség elköteleződése sem valósul meg, más szereplők rendszeres és érdekes tartalmakkal igyekeznek kivívni az emberek érdeklődését. A Katona, a Madách, a MüPa és a Vígszínház azok, akik a legjobban érzik, hogyan érdemes a Facebookon kapcsolatot kialakítani az emberekkel a tartalommegosztásban, míg többeknél azt látni, hogy kampányszerűen és sablonosan posztolnak, emiatt az interakciók, a valódi kapcsolat kialakítása is elmaradnak. A Facebook-oldalak — illetve egy-két esetben sajnos egyéni profilok — kialakításakor jellemzően az üzenőfalra koncentrál a legtöbb szereplő, egyedül a Madách Színháznál találtunk példát szórakoztató típusú alkalmazásfejlesztésre.
A Twitter használata nem jellemző a színházi szcéna szereplőire: a Krétakör és a MüPa mellett újabban a Thália az, akik jelen vannak ezen a felületen, előbbiek elég ügyesen. Itt-ott lehetett még látni egy-két próbálkozást a twitterezésre, de több színház is felhagyott vele. Valószínűleg úgy gondolták, hogy idehaza még mindig hiányzik a kritikus tömeg a Twitterről, és akik jelen vannak, azok sem feltétlenül az ő célközönségük. Ennél is kevésbé van jelen a kommunikációs mixben a Google+, egyedül a Thália próbálkozott ezzel a platformmal, de ők is abbahagyták a posztolást ezen a felületen.
A Facebook mellett a videómegosztókat — jellemzően a YouTube-ot — használják még a saját média megteremtésére a színházak, a vizsgált intézmények háromnegyedének van önálló videócsatornája. Itt is elég változatos a kép a feltett anyagok, illetve a kommunikáció módját illetően: van, aki érzi, hogyan és mit érdemes a videómegosztókra feltenni, mások kevésbé. A képmegosztó oldalakat viszont kevesen használják (Trafó és MüPa — Flickr, Szputynik — Picasa), a színházak a fotóikat inkább csak a Facebookra töltik fel — igaz, hogy mára a Facebooké a képmegosztásban is a vezető szerep.
A Foursquare-en csak a fővárosi színházakat találjuk meg, azokat is többnyire a felhasználók töltötték fel, egyedül a MüPa hozott létre Loyalty és Mayor Special-öket.
A blogírást mint az egyik legfontosabb módját a saját média megteremtésének a többség nem használja ki, a legtöbb színháznak láthatóan nincsen kialakult, megtervezett blogstratégiája.
A közösségimédia-jelenlétet nem sikerült mindenkinek feltüntetnie a honlapján. Leginkább a Facebook Like Box, illetve az egyes oldalak megosztási-lájkolási lehetősége jelenik meg a színházak weboldalán. Általában igaz, hogy akik fontosnak tartják a honlapon kívüli online jelenlétet, azok arra is nagyobb hangsúlyt fektetnek, hogy a webszájtjukon bemutassák, milyen egyéb saját médiás megjelenéseik vannak. Többen még mindig csak a hírlevélre koncentrálnak, mint kommunikációs eszközre, a feliratkozási lehetőség a legtöbb honlapon megoldott.
Nemzetközi példák
Külföldről számos példát lehet hozni arra, hogy milyen kreatív közösségimédia-használattal lehet kitűnni, olykor ezt beépítik a művészi koncepcióba is. Sok helyen felismerték már, hogy a közösségi média nem ellenség, hanem egy olyan lehetőség, melyet hiba nem kihasználni. A fiatalabb célcsoportok, akik a közösségi médiával együtt nőnek fel gyakran csak ilyen csatornákon érhetők el, de az idősebb korosztályokról sem kell lemondaniuk — még a Twitteren sem. Nem pusztán marketingeszközöknek tekintik ezeket a csatornákat, melyekkel direktben jegyeket akarnak eladni. Pedig ez utóbbi is elég fontos szempont, ez abból is kiderül, hogy az online jegyvásárlás az összes vizsgált színház esetében megoldott, és mára a hagyományos értékesítési csatornák szerepe fokozatosan csökken. A színházak idehaza a keresőmarketinget sem igen vetik be a jegyértékesítésben.
A következő néhány évben idehaza is várható, hogy a mobiltelefonokon történő internetezéssel párhuzamosan a mobilalkalmazások használata is növekszik, jelenleg ez az egyik legmeghatározóbb trend a webes világban. Külföldön már sokan fejlesztenek natív alkalmazásokat a legnépszerűbb mobilplatformokra (Android, iOS) színházaknál is. Ilyeneket még nem találjuk idehaza, de néhány éven belül számíthatunk arra, hogy nagyobb intézmények lefejlesztessék saját alkalmazásukat smartphone-okra és tabletekre. Az amerikai Columbia Theater például saját mobilalkalmazást fejlesztett — és a QR-kódot is használják —, a Broadway színházainak pedig szintén saját mobilalkalmazásai vannak, többet is találni, ilyen az iBroadway, az IBDB (Internet Broadway Database), a Broadway and Theater — Theatermania.com, hogy csak néhányat említsünk. De a Broadway jegyárusító helyeinek is van már önálló mobilapplikációjuk, aminek segítségével már a telefonról meg lehet rendelni egy jegyet, ráadásul komoly kedvezményekkel.
A kreatív és hatékony közösségimédia-használat alapkövetelménye, hogy nem marketingüzeneteket kell megfogalmazni, hanem inkább az élményre (atmoszféra, insider anyagok, zenék, vicces sztorik, képek, stb.) kell koncentrálni. Ezek nemcsak érdeklik az embereket, de érzelmileg is megérintik őket, és alkalmasak a valódi elköteleződés kialakítására. Ezt kell megértenie mindenkinek, aki sikeres közösségimédia-jelenlétet szeretne elérni. Számos olyan nemzetközi példa létezik, mely az emberek bevonására, ezzel pedig a kivívott média erősítésére törekvő tevékenységekre épül. Az ausztrál La Jolla Playhouse például egy olyan versenyt hirdetett meg, amiben azt kérték az emberektől, hogy mutassák be élettörténetüket fotók, videók, műalkotások és blogok segítségével, majd szavazni lehetett a legjobbakra. A győztes pályázatot pedig a Pulitzer-díjas szerzőjük Doug Play darabjába is beépítették. A közösségi médiás lábakon álló kampányra 345 pályamű érkezett be, és roppant sikeresnek találtatott. Az akció nemcsak szórakoztató és színházi szempontból is izgalmas volt, de a sok megosztás segítségével nagy publicitást is kapott. Ráadásul a sajtó is sokkal jobban felfigyel az ilyen szokatlan kezdeményezésekre, ezzel pedig ingyenreklámot tudtak teremteni maguknak.
A kreatív közösségimédia-használat egy másik példáját az amerikai Booth Theater szolgáltatta. Next To Normal című Broadway-musicaljének elkészült a Twitter-változata is, ahol 140 karakteres részletekben jelent meg a darab. Minden nap megjelent néhány sor 35 napon keresztül. Egy hét után már több mint 30.000 követője lett a darab Twitter-csatornájának, a 35. napon pedig már 145.000. Ezután a szereplők elkezdtek válaszolni a közönség kérdéseire is, amivel végül azt is elérték, hogy félmilliónál is nagyobb közönséget szereztek maguknak a Twitteren.
A Royal Shakespeare Company Such Tweet Sorrow címmel adaptálta Rómeó és Júlia történetét: hat színész öt héten át a Twitteren improvizált az eredeti történetet nem, de a szövegkönyvet megváltoztatva.
A Twitter nagyon jó promóciós eszköznek is, ma már egyes színházak is alkalmazzák: meghívnak egy-egy véleményvezért egy darab premierjére, és megkérik, hogy közben ossza meg benyomásait, véleményét, kérdéseit a Twitteren — természetesen egy elkülönített hátsó részből, hogy ne zavarja a körülötte ülőket. A Theatre Royal Stratford East pedig egyenesen külön tweetzónákat hozott létre a nézőtér felső részén, ahol engedélyezett, hogy a Twittert használja a közönség. Egyesek szerint ez csökkenti az élvezetet az előadás alatt, mások szerint ez egy művészi önkifejezési forma, aminek az a hozadéka, hogy a színház kapcsolatot tud teremteni a közönséggel, és virtuális közösségeket tud teremteni egy-egy darab köré.
Zárszó
Reméljük, hogy kutatásunkkal segítséget nyújtottunk a hazai kulturális szcéna szereplőinek abban, hogyan érdemes webkettes jelenlétüket és online kommunikációjukat erősíteni. Ugyan csak húsz intézményt tudtunk bevonni a vizsgálatba, de reméljük, hogy mások is kíváncsiak lesznek az eredményekre, ezért a teljes tanulmányt letölthetővé és szabadon terjeszthetővé tettük. A kutatás anyaga innen tölthető le.
A kutatás megrendelője: Katona József Színház.
A kutatás kizárólagos támogatója a DLA Piper ügyvédi iroda.
A kutatást készítette: Next Wave Europe.
A kutatás vezetője: Pálinkás János, vezető tanácsadó
Az időszak, melyben 20 színház webkettes aktivitását vizsgáltuk, öt hetet ölelt fel 2012. január 16. és február 19. között.
A vizsgált intézmények: Budapesti Kamaraszínház (Tivoli, Ericsson Stúdió és Shure Stúdió); Csokonai Színház; Gárdonyi Géza Színház; Játékszín; Katona József Színház (Katona József Színház, Kamra és Sufni); Krétakör; Madách Színház; Magyar Színház; Művészetek Palotája; Nemzeti Színház; Operettszínház; Orlai Produkció; Örkény Színház; Pécsi Nemzeti Színház; Radnóti Színház; Stúdió K; Szputnyik Hajózási Társaság; Thália (Thália Színház és Mikroszkóp Színpad); Trafó; Vígszínház (Vígszínház és Pesti Színház).
Elnyelt egy kommentet.
Szóval annyit akartam csak, hogy a Trafónak van (volt) mobilalkalmazása, próbálkoztak vele pár hónapig, de aztán belehalt. Nem volt jól hirdetve, vagy nem volt jó csoport és jól megcélozva – nem tudom, valami hiba biztos volt a rendszerben. De alkalmazás, az volt.
Köszönjük a jogos észrevételt.
Reméljük, nem adja fel a Trafó, és folytatja a kapcsolatok kialakítását ebben az irányban is.
Amúgy olvasom a teljes tanulmányt is, le a kalappal, szuper!
Köszönjük.