Grafikai arculat: Avalanche
Száz év kommunikációs kultúrája, száz év reklámkultúrája változott meg az elmúlt években. Az eddigi szabályok kezdik érvényüket veszíteni, mert ami korábban nagyszerűen működött, ma már csak közepesen működik. És ami korábban is csak közepesen működött, ma már alig működik. Sokkal nehezebb megközelíteni bármilyen célcsoportot: kevesebb az impulzus befogadás, a figyelem-gazdaságban óriási lett a reklámelkerülés. A média, marketing, és a vizuális kommunikáció üzeneteinek együttesen sincs akkora foganatja és hatása, mint az emberek egymás közötti kommunikációjának, a szóbeszédnek.
A szóbeszédnek nagyobb hatása lett, mint bármiféle hagyományos értelemben vett hirdetésnek, és ma már a technológia is megvan ahhoz, hogy ez a “szóbeszéd hatás” nagyon széles körben érvényesülni tudjon. A közösségi média és a “web 2.0” új terei jelentik azt a közeget, ahol a szóbeszéd-alapú kommunikáció ma megtízszerezi-megszázszorozza hatását.
A
„Follow! – Közösségi média és márkák Magyarországon” című szindikált kutatásunk,
és stratégiai workshopunk:
a közösségi média és a márkák, illetve vállalatok kapcsolatát elemzi
bemutatja a legsikeresebb online interakciós stratégiákat
ismerteti a meghatározó platformokat és közösségi technológiákat
elméleti és gyakorlati ajánlásokat tesz a közösségi médiában való márka- és vállalati megjelenésre
A kutatási anyag terjedelme egy 160 oldalas tanulmány (PDF), amihez még két HD DVD tartozik szakértői interjúkkal. A kutatási anyag tartalmazza a top magyar márkák webkettes rangsorát és térképét is. A workshop kétnapos, egy szeminárium és egy stratégiai tervező modulból áll.
Részletek, bővebb információ, személyes prezentáció kérése: hello@nextwave.hu vagy +36 1 202 1174
—
“A Next Wave nagyon érti, hogy milyen kihívásokat és lehetőségeket jelent az online és a közösségi média a médiamárkák számára. Brúnóék felkészültsége és profizmusa megkérdőjelezhetetlen, az általuk tartott tréning pedig nagy segítségünkre volt az online stratégiánk alakításában is. ” - Kolosi Péter (programigazgató, RTL Klub)
“A Next Wave-et olyan szintű stratégiai szemlélet és innovatív gondolkodás jellemzi, ami egyedülálló a hazai ügynökségi piacon. Korántsem véletlen, hogy a Nike 2009-ben őket választotta digitális stratégiai márkaügynökségnek. – Szelei Szabolcs (marketingigazgató, NIKE)
“As creative director and strategic planner a research is a crucial part of my work and nowadays I’m very sceptical about the reserchers updated craftmanship. But Bruno (and his company) is a great exception in Hungary. He is updated, open minded and has very innovative thoughts, brand new methodologies and cutting edge technology. His everyday practice is about this, while others only talk about it. I would highly recommend Bruno Bitter as a highly influential research specialist and person. He’s doing a very innovative work in the field of social customer analytics.” – Bujtás Attila (kreatívigazgató, Rebel Rouse)


Friss kommentek