Author Archive for Bitter Brunó

Mit kezdhet a hagyományos média a közösségi médiával?

Holnap megyek az Internet Hungary konferenciára egy kerekasztal-beszélgetésre, ahol Pollner vezetésével és moderálásával a hagyományos- és a közösségi média kapcsolatának témáját fogjuk boncolgatni. Beszélgetőtárs lesz még Madalina Rita, Sétálósas és Koleszár Péter.

Pollner felkérésére következik a “bemelegítő” írásom a témában (megjelenik majd a Médiablogon is) – a hajtás után!

A bejegyzés folytatódik ››

Földbirtokosok lettünk a Szabadság-szigeten!

A Mohács mellett található, védett Szabadság-sziget mellékága hosszú ideje nem kap megfelelő vízutánpótlást a főágból, mert egy gáttal elzárták a főmedertől. Az ágban így megindult az iszap lerakódása, és vízutánpótlás nélkül lassan teljesen feltöltődik, ami a sziget páratlan ökoszisztémáját fenyegeti. Ráadásul a védett területen nem természetszerű erdőgazdálkodás folyik, és félő hogy a tarvágások megcsonkítják az ártéri erdőt.

A WWF és támogatói szeretnék megakadályozni a mellékág feltöltődését, hogy megóvhassuk ezt a különleges vizesélőhelyet. Fontosnak tartjuk a vízbázis védelmét is, mely Pécs és Mohács ivóvizének jó minőségét garantálja. A szigeten elburjánzott idegenhonos fajok visszaszorításával és természetszerű erdők kialakításával pedig megőrizhetjük a sziget és mellékágának páratlan gazdagságú élővilágát.

Mostantól mindenki hozzájárulhat a sziget rehabilitációjához, mert elindult a Facebookon egy egyedülálló online örökbefogadási játék. Mindenki “földbirtokos” lehet a Szigeten! A Next Wave-el mi a “Fülemülék Földjén” lettünk birtokosok. Szabad utánozni! :)

http://apps.facebook.com/wwfsziget

Vizuális kultúra

Az 1980-as évek közepén ez volt a magyar pop csúcsa, Szikoráék dallamai mellett nem lehetett egyszerűen elmenni. Az R-GO jelenséghez kezdetektől fogva hozzátartozott a vizualitás is: a csikidám, a klipek, a gidák. A zene ma is működik (jejejeje), de az ilyen klipre a legjobb indulattal is valami olyasmit tudunk csak mondani, hogy “ez még abban a korban készült, amikor nem volt olyan fejlett a vizuális kultúra.A bejegyzés folytatódik ››

Program or Be Programmed

Ma délután Douglas Rushkoff előadásán voltam, és nem túlzás, ez volt a leginspirálóbb esemény hosszú ideje, amin részt vehettem. Pedig Rushkoff nem új nekem: 2004-ben többek között az ő hatására kezdtem blogot írni, ő volt a legfontosabb minta Dan Mobius Sieradski mellett.

Absztrakt következik. A bejegyzés folytatódik ››

Fókuszcsoportok alkonya

Ha az alábbi videó megmozgat benned valamit, és érdekelne a bővebb kifejtése is a témának (mi a probléma a fókuszcsoportokkal, és milyen más megközelítések vannak helyette?), akkor ajánljuk a bejegyzés végigolvasását. Ha csak megnéznél még egy darabot a vicces videóból, görgess rögtön az írás végére!


Videó: Draft FCB

A fókuszcsoportok alkonya

“Rettenetes ízű és állagú minden tesztalany szerint.”
“Eddig egyetlen új termék sem bukott ekkorát ezen a teszten.”
“A legtöbben gusztustalannak minősítették.”
“Ne adja fel a főállását. Erre nem érdemes a jövőjét alapozni.”

A fenti értékeléseket és a karriertervezési tanácsot egy piackutató cég jó szándékú munkatársai adták Dietrich Mateschitznek, a Red Bull ötletgazdájának és márkatulajdonosának 1986-ban. A történetet maga Mateschitz írta meg a Red Bullról szóló könyvében, amit idéz Alex Wipperfürth is az “Eltérített márkák” c. kötetben.

Mateschitz intuitív alkat lévén nem hallgatott a fókuszcsoportokra, sem a piackutatói ajánlásokra, elhagyta állását, és változatlan összetétellel piacra dobta a Red Bullt 1987-ben. The rest is history, ahogy az amerikaiak mondják.

Pár évvel korábban a The Coca-Cola Company járt hasonlóan a fókuszcsoportjaival, csak fordított előjellel. A bejegyzés folytatódik ››

Blik style

Ahogy arról a müüska bazaar is hírt adott, Blik Matttyuk és High Voltage c. alkotásai múlt hét péntek óta a Next Wave irodában inspirál minket és a vendégeinket. Street art & graffiti témában amúgy pont készülődünk egy nagyobb írással, így jól is jön az extra inspiráció. ;]

Blik Dánielről bővebben itt és itt.

Radaron: a webkettes térképezés módszerei és problámái

Hogyan lehet mérni cégek vagy márkák webkettes aktivitását? Milyen módszerek vannak, és mik a jellemzőik?

(Az írás a Kreatív Online-ban is megjelent.)

Tavaly novemberben a print Kreatív mellékleteként megjelent egy érdekes térkép a hazai ügynökségek webkettes aktivitásairól. Már csak a vizualitása miatt is érdekes volt nézelődni a színes buborékok között, de sok tanulsággal is szolgált a térkép. Egyértelműen kiderült például, hogy a közösségi média akkor még eléggé idegen világ volt a legtöbb ügynökség számára; a nagy ügynökségek lemaradása volt talán a legfeltűnőbb eredmény.

A bejegyzés folytatódik ››

WWF

A WWF független társadalmi szervezet, amelynek fő célkitűzése az élővilág sokféleségének megőrzése, az erőforrások fenntartható módon történő hasznosítása és a környezetszennyezés csökkentése.

Ma “pro bono” workshopot tartottunk ennek a remek szervezetnek, leginkább a közösségi média stratégiai szerepéről beszéltünk. A WWF Facebook jelenléte egyre izmosabb, pont a héten lépte át az oldaluk a bűvös ezres létszámhatárt.

Évente 2-3 ilyen (ingyenes) projektre – workshopra, kutatásra – van kapacitásunk, aspiráns civil szervezetek megkereshetnek ilyen ötletekkel email-ben.

Új munkatársak

Több új kollégánk van!

Ladányi Csongor 16 év Kaliforna után tért haza, kint az “entertainment industry” legnagyobb szereplőivel (Disney, Universal, Warner Bros, Fox) dolgozott együtt, főleg stratégiai kutatásokon. Ő a Next Wave új kutatási igazgatója.

Pálinkás János (Juan) a TGI-nál töltött hosszú évek után a Sanoma Kirakat nevű site-jánál váltott az online világ irányába, majd a Maxweb, később a Voxinfo vezető tanácsadója volt, a PHd Hungary-nál pedig a vállalati blogger létbe kóstolt bele. Juan emellett a legendás Szarhonya együttes frontembere is. Popkulturális relevanciánk az egekbe tör!

Provaznik Ariel a Nestlé-től érkezett hozzánk, irodavezetésben és még megszámlálhatatlanul sok dologban segíti munkánkat. A kapcsolódási pontok számosak, hiszen Ariel CV-jében ez állt már az érdeklődési köröknél is: “vizuális kultúra, kortárs művészet, szubkultúrák.” Hol máshol köthetett volna ki?

Munkáltatói arculat felmérés

A Hewitt “Your Future Potentials” felmérése a munkáltatói arculatról (employee branding) szól. A kutatás célja az egyetemeken és főiskolákon tanulók, továbbá a pályakezdők és a már többéves munkatapasztalattal rendelkezők munkaerőpiacról alkotott véleményének feltérképezése.

A kérdőívet, amiben idén mi is besegítünk egy picit*, három dolog miatt is érdemes kitölteni. A legprózaibb az, hogy egész jó ajándékokat sorsolnak majd ki a kitöltők között: lesz itt iPod, MP3 lejátszó, fényképezőgép, digitális videókamera, amiket majd a felmérés befejeztével dobnak szét a szervezők. A másik ok, amiért érdemes rászánni azt a kis időt az, hogy ezzel talán egy kicsit befolyásolni lehet a munkaadók nézeteit, hozzáállását, és közvetett módon, de alakítani lehet a munkahelyeket. A harmadik, talán legérdekesebb előnye a kitöltésnek az, hogy ezzel utólag hozzájuthatunk a bennünket érdeklő munkakörök pontos fizetési adataihoz, így egyrészt be tudjuk tájolni azt a pénzt, amit jelenleg kapunk a munkahelyünkön, pályakezdőként pedig megtudhatjuk, hogy az a szakma, ami bennünket érdekel milyen perspektívát tud nyújtani anyagilag rövid és hosszú távon.

Klikk!

*Abban segítünk, hogy a kutatás a közösségi médiában, pl. a Facebookon, Twitteren, blogokon is eljusson a célcsoporthoz.

Just Do It

A Mikulás hozta: a Next Wave elnyerte a NIKE (Magyarország) 2010-es online stratégia tenderét. Köszönjük!

Hozzánk fognak tartozni a “.com, .hu” fejlesztések, de terveink szerint jövő évtől a középpontban már a social media tartalom- és közösségfejlesztések állnak majd.

A következő hullám

Minden idők egyik legviccesebb kamu rockumentum filmjében, a “This is Spinal Tap” egyik jelenetében a gitárerősítő potméterei “11-ig mennek”. Nem 1-től 10-ig, mint minden más erősítőn, hanem 11-ig.

Google Wave valahogyan így járt a zsongásban és zajban gazdag interneten: a buzz-potméterek 11-ig mennek. Mindenki erről beszél a twitteren, és mindenki azt találgatja, hogy tényleg ez lesz az online kommunikáció radikális újraértelmezése.

A bejegyzés folytatódik ››

Trevor Johnson

Trevor Johnson, a Facebook stratégiai és tervezési igazgatója Egerben járt. A Reklámkonferencia első estéjén elcsíptük vacsora után és a Kreatívval közösen videóinterjút készítettünk vele a szocreál hotel egyik félreeső folyosóján.

Első rész:

A bejegyzés folytatódik ››